Erdélyben úgy tartják, hogy Isten az Embert abból a homokból teremtette, amit az Ördög hozott fel a tenger mélyéről. Aztán az Ember ezért hálából templomotemelt Teremtőjének. De hiába várta, Isten csak nem tért vissza hozzá. Be kellett látnia, hogy magára maradt. Körülnézett s csak embertársait látta maga körül. Az isteni irgalmasság helyett csak kíméletlen önzést és kegyetlenséget látott a világban. Elindult hát, hogy megkeresse a Békét. Minden szembe mélyen belenézett, minden ölelésre öleléssel válaszolt, minden pofonra pofonnal. Ment, ment s csak nem találta meg, amit keresett. De egy tapasztalattal azért bölcsebb lett. Rájött, hogy hiába keresi a Mennyet és a Poklot a Világban, ott soha sem fogja megtalálni, mert mindkettő ott van őbenne, bárhová is megy, bármit is tesz, ott vannak vele. Csak egy választása van, együtt kell élnie a kísértéssel éberen, soha nem adhatja fel a harcot, mert akkor visszavonhatatlanul elemészti őt a benne rejtőző Pokol tüze. Így hát azóta is harcol napról napra s éjről éjre… Koreográfia az elmosódó határvonalakról jó és rossz között, a kettő megkülönböztethetelenségéről, az egyes helyzetek különböző megvilágításokból adódó eltérő értelmezhetőségéről, a pillanatról, mely csak utólag szembesít azzal, hogy mikor léptünk át rajta.
Előadók: Domán Dalma, Horváth Zita, Szőllősi Krisztina, Wéninger Dalma, Csizmadia Tamás, Darabont Áron, Földesi Milán, Várnagy Kristóf
Látvány: Barta Dóra
Jelmez: Kovács Andrea
Dramaturg: Szabó Tamás
Világítástervező: Katonka Zoltán
Rendező – koreográfus: Barta Dóra
