Megbolydult bolygó

Barta Dóra darabja Godfrey Reggio Kizökkent világ című kultuszfilmje alapján Philip Glass Koyaanisqatsi-zenéjére készült, és a mai hírekből áradó, ránk leselkedő apokaliptikus veszélyek: a globális terror, a klímaváltozás, a humanitárius katasztrófák ihlették. A biztonságra és nyugalomra vágyó emberek szürke hétköznapjaiba belopódzott az összeomlástól való fenyegetettség érzése. Az egyetlen zug, ahol talán még rálelhetünk a biztonságra, nem más, mint emberi kapcsolataink kusza éssérülékeny hálója. „ A mű címe egy többféleképpen értelmezhető hopi indián kifejezés, ebből indultam ki” – mondja az alkotó.
„ Nem próbálok meg versenyre kelni a filmmel, ami lehetetlen is lenne, hiszen annak idején csak a forgatása hat évet vett igénybe. Inkább egy, a remekbeszabott zene által inspirált,
egyedi képi világba helyeztem a darabomat és a tánc dimenziójában próbáltam megvalósítani az elképzeléseimet.” A Badora Társulat két táncosának csatlakozása a Magyar Nemzeti Balett művészeihez érdekes táncnyelvi fúziót hozott létre.

BELSŐ ÉS KÜLSŐ ŰR – Interjú Barta Dórával

A Kizökkent világ című kultuszfilm és Ray Bradbury világhírű novellái ihletésére készít táncszínházi előadást Barta Dóra és Földi Béla, amelyben a lélek és csillagok univerzumában hívnak utazásra. A két egyfelvonásos koreográfiából álló Space Fantasy című est bemutatója április 21 – én lesz az Erkel Színházban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül.

Dóra, te Godfrey Reggio Kizökkent világ című kultuszfilmje alapján koreografáltad a Megbolydult bolygó című darabot Philip Glass zenéjére, míg Béla,
te Ray Bradbury novelláit vetted alapul, illetve a Solaris együttes zenéjét használtad a Marsbéli krónikákhoz. Találkoztatok korábban az inspirációt jelentő művekkel?

Barta Dóra: Philip Glass zenéi sok koreográfust megihlettek már. Én sem először találkozom velük, mert gazdag textúrájú, koreográfiához ideális zenei alapanyagok. Engednek utazni, nem túlságosan kötöttek, és mégis elemelt dimenziót adnak. Ebben az esetben van még egy külön érdekesség, ugyanis konkrétan ennek a műnek néhány részletével is dolgoztam már korábban. Akkor még a filmet sem láttam, és utólag szembesültem azzal, hogy bár az én akkori koreográfiám nem a film konkrét világát adta vissza, de azonos abban, hogy egy erős víziót sugall. A film amúgy sem egy sztorit beszél el; nem kell semmit leképezni, érzeteket volt érdemes kibontani.

– Dóra, te átemeltél valamit abból az eredeti gondolatból, amire a Kizökkent világ című film fel van fűzve, miszerint az emberiség pusztítja a természetet?

BD: Úgy gondolom, találtam benne egy számomra most korszerűbb gondolatkört, életérzést. A film érintette a robotizált környezetben élő ember magányosságát, de ha például a kisfiamra gondolok, akkor azt látom, hogy számára már komfortzóna a robotizált világ vagy éppen a virtuális tér. Úgy éreztem, a film eredeti témájánál ma aktuálisabb probléma a biztonságérzetünk elvesztése, ami a tág környezetünkben lévő óriási konfliktushalmazból adódik, hogy sohasem tudhatjuk, a Föld melyik pontján lehetünk éppen biztonságban. Minden kornak megvan a maga nehézsége és feladata, amellyel meg kell küzdenie, de úgy vélem, hogy azért régen ezekre mindig volt valamilyen felkészülési lehetőség, elköltözni, vagy éppen elbújni egy pincében. A mai események és tendenciák azt mutatják, hogy ezeket a lehetőségeket most nehezebb megtalálni. Ez a „Damoklész kardja” hatás, amelyet mi vizuális elemként használni is fogunk az előadásban, állandóan jelen van a hétköznapjainkban, ha nem is foglalkozunk vele regg eltől estig, de amikor hallunk egy-egy veszélyes hírt, akkor azonnal visszakapcsolódik az emberben. Ha nem is változik mindig pánikká, ma akkor sem a könnyed nyugalom korát éljük. Gondoljunk bele, hogy tíz emberből vajon hánynak jut eszébe, amikor repülőre száll, hogy jó gépen van-e, nem lesz-e valamilyen probléma vele. Nagyon sokat utaztam, és ha visszaemlékszem, régebben nekem ezek a gondolatok még nem voltak a fejemben. A darab végkicsengése, hogy a bizonyosságot csak a támogató emberi kapcsolatokban találjuk meg.

– Mi magunk kovácsoljuk ezt a „Damoklész kardját”? Hiszen legalább annyira áll a félelmeinkből, mint a tényekből, pontosan ez a terror lényege.

BD: Körbevesz minket egy pánikipar, ami generálja, hogy egyre jobban féljünk, egyre több az olyan esemény, katasztrófa, amelyekről mindenképpen tudnunk kell. Ha van tíz hír, akkor abból nyolc biztos hasonló témájú. Ember legyen a talpán, aki ezeket hallván semmit nem érez.

– Mindketten használtok vetítést az előadásban milyen formában és funkcióban? Dóra, te visszakapcsolsz bármilyen módon a filmhez?

BD: A Kizökkent világ című kultuszfilm egy barokkosra cizellált képi világúmű, sokan úgy nőttek fel, hogy beégtek a retinájukba azok a képek és pillanatok, amelyeket a filmtől kaptak. Hat éves komoly operatőri munka előzte meg ennek a nagyon különleges képi anyagnak a vágóasztalra kerülését, ezzel nem akartuk felvenni a versenyt. Sőt, azt gondoltam, hogy a vetítést is úgy szeretném használni, hogy egy pillanatra se keresem a filmmel a hasonlósági pontokat. Hiszen ez most, harminc évvel később születik, másból fakad, egy olyan eredeti és kompakt koncepciójú képi anyagot akartam létrehozni, ami egyedi és egyenértékű lehet ezekkel a hozott értékekkel. Én animációt használok és nem annyira evidens, didaktikus formában, hogy mindig konkrétan tudjuk, mit jelent. Ha például egy cunami erejű rombolást szeretnék létrehozni, akkor olyan hullámzást lehet látni, ami nem konkrétan a pusztító víztömeg, de a jellege azt is jelentheti.

– Milyen élmény számotokra egy ilyen szakmai kirándulás, amikor nem a saját társulatotokkal, hanem ebben az esetben a Magyar Nemzeti Balettel dolgoztok együtt?

BD: Mindig szívesen dolgozom olyanokkal, akik még nem ismernek, akikkel nem dolgozunk évek óta együtt. Az itteni táncosok mindannyian nagyon nyitottak voltak, inspiráló volt a jelenlétük, és olyan odaadással vettek körül, ami a mindennapi munkában is jól esett. Érett, tapasztalt művészeket és tudásukat most artikuláló fiatalokat is kaptam. Nagyon pozitív próbafolyamat volt, pedig komoly presszúra alatt voltak, egy másik igényrendszerben, másik világban, amiben bár fizikailag sok az azonosulási pont, és számtalan egybecsengést rejt a klasszikus balett hozott értékeivel, mégis a komfortzónájukon jelentősen túlmutató helyzetekbe hoztam őket, a mozgásstílus által.

– Csak fizikailag feszíted a komfortzónájuk határait, vagy lelkileg is?

BD: Furcsa volt nekik ez a fajta nézőpont, a tekintetükkel való törődés, az, hogy a saját személyiségükre is kíváncsi voltam, nem csak a jelmez által hordozott figurára.

 

Share