Az életvezetésemben van egy eltökélt vonal: mindenbe úgy kezdek bele, hogy azt hosszú távon szeretném csinálni. Ez az alapszándék az, ami az életgörbéimből íveknek látszódhat. Van bennem egy szüntelenépítkezési vágy, ami nem engedi, hogy sokáig billegjek és sodródjak alkotás vagy tovább lépés nélkül. “

Barta Dóra

 A badora társulat a hazai táncélet egyik markánsan egyedi világú koreográfus egyénisége Barta Dóra és kiválóan képzett, izgalmas egyéniségekből álló együttese.

Barta Dóra Haragozó Gyula-díjas, Érdemes Művész címmel kitüntetett elismert táncművészként és koreográfusként alapította a társulatot 2007-ben és 2011-ig Egerben a Gárdonyi Géza Színház falain belül működött. Maga a művészeti egység-immár független társulatkénta pályázati rendszerbe bejelentkezve–zökkenőmentesen létezika magyar kortárstánc világában.

Az együttes vezetője a minőségi munkán alapuló kreativitást, mint fő művészialkotóerőt tekinti hitvallásának. A mozgásszínház pszichológiai megalapozottságát is magába olvasztó stílusa és erős érzelmi asszociációkra épülő alkotásai a klasszikus balett elemeivel ötvözve a legkorszerűbb kortárs táncnyelven „íródnak”.

2011 után bemutatóik jelent ős része a Nemzeti Táncszínházzal együttműködve született, köztük több nagy sikerű előadás. A több évre visszatekintő közös munka gyümölcseként számos emlékezetes produkció született, köztük több olyan nagy sikerű előadás is, amelynek alapja kiindulópontja valamely klasszikus irodalmi remekmű.

“ Emóciókból, atmoszférákból kezdünk építkezni. Ehhez létezik egy külső váz: tudjuk, hogy honnan indulunk, út közben hol vagyunk és hogy mi lesz a vége. Közben pedig az egymáshoz való viszonyulásunk szépségét és igazságát keressük.”

Barta Dóra

Badora Dance Company

Barta Dóra Harangozó Gyula-díjas és Érdemes Művész címmel kitüntetett elismert táncművészként, mint a Szegedi Kortárs Balett szólistája döntött úgy, hogy új korszakot kezd pályáján s koreográfusként is bemutatkozik. Több sikeres produkció után 2008 decemberében meg alapította saját együttesét Badora Dance Company néven, amely 2009-2011 között az Egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozataként is működött. A kiválóan képzett táncművészekből álló együttes, amely a megalkuvást nem ismerő minőségi munkán alapuló kreativitást, mint fő művészi alkotóerőt tekinti hitvallásának, az elmúlt évek során a magyar táncélet egyik markánsan egyedi világútársulata lett. Rendkívül érzékeny, a tiszta tánchoz közelítő, de a mozgásszínház pszichológiai megalapozottságát is magába olvasztó stílusuk és erős érzelmi asszociációkra épülő előadásaik, amelyek a legkorszerűbb kortárstáncnyelven „íródnak”, mindig a szabadságvágyról és az önazonosság keresés élményéről szólnak, mindannyiunk belső félelmeiről, útkereséseiről és bizonytalanságairól.

2011 után bemutatóik jelentős része a Nemzeti Táncszínházzal együttműködve született, köztük több nagy sikerű előadás. Barta Dóra és a Badora Társulat egyre gazdagodó pályáján meghatározó szerepet játszanak a kultikus irodalmi vagy zenei alkotásokból készült produkciók: Shakespeare (Rómeó és Júlia), Garcia Lorca (Bernarda Alba Háza), Sylvia Plath (Üvegbura) vagy Csajkovszkij (Diótörő), Mozart (Requiem), Debussy (Egy faun délutánja), Vivaldi (A négy évszak), Bartók Béla és Kodály Zoltán (Bartókodály) alkotásai.

Ezekkel a gondolatokkal ajánlja nézői figyelmébe legújabb bemutatóját a hazai táncélet egyik markánsan egyedi világú koreográfus egyénisége Barta Dóra és kiválóan képzett, izgalmas egyéniségekből álló együttese a Badora Társulat, akik nem először készítik új bemutatójukat a Nemzeti Táncszín házzal együttműködve. A több évre visszatekintő közös munka gyümölcseként számos emlékezetes produkció született, köztük több olyan nagy sikerű előadás is, amelynek alapja-kiindulópontja valamely klasszikus irodalmi remekmű volt.

Barta Dóra gazdag alkotói pályáját végigkísérik a kultikus irodalmi alkotásokból készült munkák: Shakespeare (Rómeó és Júlia), Kafka (A per), Garcia Lorca (Bernarda Alba Háza) valamint a balett színpadok olyan alapművei, mint Csajkovszkij (Diótörő), Debussy (Egy faun délutánja) és Vivaldi (A négy évszak) alkotásai. Barta Dóra a klasszikus balett eszköztárának kortárs tánc-és mozgáselemekkel való elegyítésével, az így létrejövő egyedi mozgásnyelvvel kísérletezik.