LAJTHA

LAJTHA

Dramaturg: Németh Virág
Jelmez: Kovács Andrea
Fény: Katonka Zoltán
Látvány: Bordos László Zsolt
Koreográfus, rendező: Barta Dóra
Szereplők: Katonka Zoltán, Jurák Bettina, Domán Dalma, Horváth Zita, Szöllösi Krisztina, Földesi Milán, Nagy Nikolett, Varga Lotti, Csizmadia Tamás, Szóka Roland, Kőhalmi Ferenc
Vezényel: Ménesi Gergely
Közreműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara

Barta Dóra legújabb rendezése igazi multikulturális szövetség. Legújabb darabjában megbonthatatlan egységet alkot a tánc, az élő zene, a bűvészet, a 3d-s video mapping – és nem utolsó sorban egy elfeledett ember meséje. A Pesti Vigadó Dísztermében felépített színpad egy illuzionista „varázsdoboza”, melyben a táncosok a történet szereplői, Lajtha kortársai, akik képzeletében saját meséjének hőseivé válnak. A látványban segítségünkre van Bordos László Zsolt, aki munkásságával bejárta a világot, és ezúttal lebilincselő vetítéssel segíti feledhetetlenné tenni a szinte már feledésbe merült történetet. A csodálatos zenét pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara kelti életre, Ménesi Gergely vezényletével.

Ennek a játéknak a szereplőit mind én teremtettem. Bábuk ugyanis. Nyakukban hordják a karikát, ki-ki a maga színe és neve szerint. S amíg nyakukban hordják, bizony mit sem tudnak a létről. Néha azonban, mint ma este is, midőn kedvem van játszatni őket, kiveszem nyakukból a karikát és emberré varázsolom valamennyit. Valósággal lelket lehelek beléjük. Talán több lelket is, mint más közönséges emberekben lenni szokott. Ennek folytán megesik aztán, hogy megnő bennük a jó és a rossz egyaránt, ami rendkívül tanulságos. S amellett jótékony is, mert rendszerint az történik, hogy a közönségben is megnő a velük való együttérzés. Önök is érezni fogják ezt, bizonyos vagyok benne.” (Lajtha László)

Ahogy Solymosi Tari Emőke, Lajtha László zenéjének elhivatott kutatója írta, a Capriccio az életmű „talán legvidámabb, legcsillogóbb kompozíciója, mely a magyar történelem egyik leggyászosabb, legtragikusabb időszakában, a budapesti bombázások alatt keletkezett, és egyértelműen a realitás előli belső menekülés igényét reprezentálja”.
Barta Dóra rendező-koreográfus azonban ezúttal nem a hagyományos utat járja: a Capriccio eredeti története helyett a hangsúlyt a szerző, Lajtha László személyére helyezi. Az ő élete, belső világa elevenedik meg a színpadon; a zenemű okot szolgáltat arra, hogy bepillanthassunk a mű születésének kulisszái mögé.
A háború megelevenedő képei segítségével felidézzük Lajtha életének egyik legfontosabb időszakát. Az első világháború idején még egyfajta naivitással, ártatlan lélekkel indulnak a katonák a harcba: tapasztalat híján még nem látják, hogy sorsuk óhatatlanul összefonódik az értelmetlen gyilkolással. A fiatal közlegények közt találjuk Lajtha Lászlót, aki a külvilágot kizárva, még a lövészárokban is alkot; meséje, a Capriccio a rettenetes körülmények ellenére is utat tör magának. Bajtársaival, tisztjeivel való viszonya, az átélt élmények hatása felerősödik az általa teremtett történetben. Lajtha életének későbbi szakaszaiban is ugyanazzal a szilárd, megingathatatlan hittel alkot, mint pályája elején; ellenállva minden külső támadásnak, szövi tovább a mesét. Háborúk jönnek-mennek, rendszerek váltják egymást, az ő képzelete mégis rendíthetetlenül szárnyal, átmentve szeretteit az általa alkotott világba. A fantázia és a realitás határai lassan összemosódnak, miközben Lajtha felveszi a harcot a mindkét világot pusztulásba taszító valósággal. Meséje happy enddel zárul, és bár ő ezt már nem láthatja, így győzedelmeskedik a rémisztő valóság felett. Szokatlan vállalkozás, merész kísérlet a mű története helyett a mű alkotóját helyezni a középpontba. Lajtha László személye, életének nehézségei izgalmas alapanyagot biztosítanak ahhoz, hogy az újfajta megközelítés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.

Share