Katonka Zoltán

Tanulmányait a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában kezdte, melyet 2005-ben fejezett be. Ezt követően egy évig a MU Terminál Alkotóműhely tagja volt, 2006-2012 –ig pedig a Közép-Európa Táncszínház táncművésze volt. 2012-ben csatlakozott a Badora Társulathoz ahol nemcsak táncosként, de koreográfusként is szerepet tölt be a mai napig. 2013-tól a Kecskemét City Balett táncművésze illetve óra adó tanárja és koreográfusa is egyben. Zoltán számos díjjal és ösztöndíjjal is büszkélkedhet, 2011-ben „Az évad legjobb férfi táncosa” díjat vehette át a Táncszövetségtől, legutóbb pedig ő kapta meg a Kecskeméti Katona József Színház „Az évad legjobb táncosa” díjat. Jelenleg a Kecskemét City Balett és Badora Társulat fénytervezőjeként is dolgozik.

Share