„Ennek révén kidomborodik a tánc mint műfaj absztrakt, de egyszerre nagyon is konkrét jellege, és a sterillé tisztult színpadkép, az öltözék, a mimika, s mindenek előtt a mozgás, a tánc önmagáért beszél.”Szoboszlai Annamária
A társadalom és a szabályok, melyek szerint létezhetünk ebben a rendszerben, időről-időre változnak körülöttünk. Max Richter-Vivaldi: A négy évszak című művének újrafogalmazása által inspirálva született meg Az Ötödik, egy elmélkedés a viselkedés megváltozott szabályairól valamint arról, mit csinálunk, amikor senki sem néz, és mit, amikor mindenki bennünket figyel.
Zene: Vivaldi-Max Richter
Zenei szerkesztő: Gergely Attila
Konzultáns, társrendező-dramaturg: Sasha Milavic Davies
Jelmez:Andrea Haamer
Fény: Katonka Zoltán
Rendező-koreográfus: Andrej Petrovic
Együttműködő partnerek:CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál,Nemzeti Táncszínház,Kecskeméti Katona József Színház,Parnasszus Táncművészeti Alapítvány
KECSKEMÉT CITY BALETT: AZ ÖTÖDIK ÉVSZAK – KRITIKA
A Kecskemét City Balett budapesti vendégszereplése érzékletes példája annak,miként eredményez az eltérő koreográfusi gondolkodás a lényegében azonos zenei témára két merőben különböző táncprodukciót, melyek ugyanakkor tartalmi kiegészítői egymásnak.
Ugyanis a Barta Dóra koreografálta Négy évszak, s az Akram Khan táncegyüttesből induló Andrej Petrovic rendezte Az Ötödik valahogy úgy viszonyul egymáshoz, mint krónikához a fejezetnyitó iniciálé: amit az egyik hosszan fogalmaz, azt a másik képszerű tömörséggel rögzíti. Barta Dóra munkája elsősorban a néző elemző figyelmét követeli meg, ugyanis ha nem akarunk elveszni a pszichologizálástól sem mentes (lélek)történések sodrában, úgy oda kell figyelnünk azokra az aprójelekre/jelzésekre, melyeket a koreográfus az előadásba sző, hol filmvágást imitáló fénydramaturgiával, hol egymásnak megfeleltetett szereplőkkel/alakokkal, hol pedig jellegzetes képekkel, mint amilyen az Akasztott emberé, vagy a Trónusé a Tarotból. (Persze az is elképzelhető, hogy csak én vizionálom – mankót keresve az értelmezéshez – Tarotból származóknak ezeket az emberi életúthoz, sorshoz
köthető képeket, s a valóságban egészen más forrásból származnak az említett motívumok). A képszerűbb Az Ötödik sem tiszta tánc, hisz mesél. Egy fő(bb)szereplő lázadása látszik kibontakozni a színpadon, de ez a fajta epikus szál az egyén szintjétől elemelkedve általánossá oldódik, s szinte láthatatlanul beledolgozódik a darab egészébe, erők eredőjévé válik. Ennek révén kidomborodik a tánc mint műfaj absztrakt, de egyszerre nagyon is konkrét jellege, és a sterillé tisztult színpadkép, az öltözék, a mimika, s mindenek előtt a mozgás, a tánc önmagáért beszél. Míg a Négy évszak esetében az ember gyakran azt érezheti: a színpadon látott mozgáskombináció csak esetlegesen kötődik a kifejtésre váró témához (vagyis hogy a mozdulatot nem a téma szülte), addig Az Ötödik alapvetően minden ízében – a mozdulatok, a színészi játék minőségének és milyenségének tekintetében – a témára fókuszál.
VARGA KINGA: AZ ÖTÖDIK/ANDREJ PETROVIC
Andrej Petrovic rendezése a társadalom és a szabályok közötti összefüggésről szól, a nyilvános és nem nyilvános cselekvésekről. A kilenc táncos, az öt férfi és négy nő irodai egyenruhában, zakóban és nadrágkosztümben, a nők magas sarkú cipőben és színes blúzokban érzékeltetik a szabályokba való bezártságot. A ruha mint béklyó jelképezi a megfelelési kényszereket, így az európai kultúra, a menedzservilág hétköznapjaiba zár a színpad képi világa, mintha csak a budapesti Katona József Színház sok éve futó darabjának, a Top Dogsnak világába csöppennénk. (Érdekes párhuzam, hogy a miskolciak Glam – úr című munkája, mely tematikusan a hatalom és a kiszolgáltatottság problémáját írja körbe az öltözködésnek teljesen hasonló játékát aknázza ki könnyedén, játékos egyszerűséggel.) A táncosok különböző térformákba osztódnak, párok alakulnak és válnak szét, a mozdulatok vontatottak, általuk mások előtti produkálásokat, kényszeredett ragaszkodásokat lehet átérezni. Sok kísérletező, ám technikás balettelemet is látunk, melyek a szabályok megfelelésének kellékeként válnak láthatóvá. Az egyik lánynak sikerül megszabadulnia kétszárú ruhadarabjától, de ahelyett hogy alsóneműjében önfeledten futkározhatna, a többiek alkotta falba ütközik, míg végül egy másik lány a bónusznak tekinthető levetett ruhadarabbal – gúnyosan felkacagva – ki tud rohanni a színről, hogy ezzel lezárja az előadást. Fojtott lehatároltság jellemzi a közel ötven percet, a megfelelési kényszer diktatúrájának megnyilatkozásaként. A zenei aláfestés segíti a hangulat kialakulását. Vivaldi A négy évszak ja mint továbbgondolásra okot adó zenemű Max Richter feldolgozásában csak foszlányaiban tűnik fel, szaggatott, széthúzott zenetöredék marad belőle, mely a nyomasztó hangulatot erősíti. Zene és tánc egységével sikerül megteremteni azt a frusztrált állapotot, amelyben napjainkat éljük.